#választási törvény

Államosítja a lakossági szemétszállítást a parlament
 

Államosítja a lakossági szemétszállítást a parlament

Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a régóta parkolópályára helyezett hulladéktörvényről, amely lényegében államosítaná a szemétszállítást. A parlament megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.

MTI MTI


Az Ab elé kerülnek az új választási szabályok
 

Az Ab elé kerülnek az új választási szabályok

A Fidesz-KDNP támogatja azt, hogy a választási eljárásról szóló törvényről előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kérjenek - mondta Gulyás Gergely, a törvényjavaslatot más kormánypárti képviselőkkel együtt jegyző fideszes honatya az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén.

MTI MTI



Hosszabb lesz a kampány: így szavazunk 2014-ben
 

Hosszabb lesz a kampány: így szavazunk 2014-ben

A választási eljárásról szóló törvény javaslata alkotmánymódosítást is tartalmaz, annak érdekében, hogy az előzetes választási regisztráció biztosan átmenjen az Alkotmánybíróság szűrőjén. Hosszabb lehet a kampány, megszűnik a kopogtatócédula is, és jóval könnyebb lesz elindulni, mint eddig bármelyik szavazáson. A határon túliak levélben voksolnak majd, a Budapesten tanuló egyetemisták pedig 2014-ben is sorban állhatnak.

hvg.hu hvg.hu


Lázár:
 

Lázár: "erősíti a demokráciát" az előzetes választási regisztráció

A miniszterelnökséget vezető államtitkár egyéni képviselői indítványként saját maga fogja benyújtani a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Lázár szerint a feliratkozás bevezetése "erősíti a demokráciát", mert arra számít, hogy a pártok a regisztráció időszakában majd elsősorban a részvételre fognak buzdítani.

hvg.hu hvg.hu

Újabb módosításokat vár Orbántól a Velencei Bizottság
 

Újabb módosításokat vár Orbántól a Velencei Bizottság

A médiatörvény után az ügyészségről, a választásokról, az alkotmánybíróságról és a nemzetiségekről is számos kritikus megjegyzést tett szakvéleményében a Velencei Bizottság – derült ki a szerkesztőségünk birtokába jutott jelentéstervezetekből. A testület állásfoglalásait várhatóan az Európai Bizottság is figyelembe veszi majd Magyarországgal szemben.

hvg.hu hvg.hu


Orbán Viktor ötleteit a választási törvény rendezi majd
 

Orbán Viktor ötleteit a választási törvény rendezi majd

A fideszes Gulyás Gergely szerint akár még az első félévben, de legkésőbb az őszi ülésszak kezdetéig benyújtják a választási eljárásról szóló törvényt, amely tartalmazza a külhoni magyarok levélben történő szavazásának lehetőségét is - nyilatkozta a kormánypárti politikus hétfőn az MTI kérdésére.

MTI MTI

Orbán leveles szavazása máshol is divat
 

Orbán leveles szavazása máshol is divat

Máshol bevett eljárás, hogy egy ország külföldön élő polgárai levélben szavazhatnak az anyaállamban rendezett parlamenti választásokon. Noha a választási eljárásról szóló törvény még nem született meg, Orbán Viktor jelezte, levélben szavazhatnak majd a határon túli magyarok is. Elméletileg előállhat olyan helyzet, hogy a külföldiek voksa döntő lehet idehaza, de ennek szakértők szerint igencsak kicsi az esélye.

hvg.hu hvg.hu



Lázár: húsvét után folytatjuk
 

Lázár: húsvét után folytatjuk

Április 10-én, kedden folytatódnak a parlamenti pártok között az egyeztetések a választási eljárásról szóló törvényről, a pártok működésére vonatkozó jogszabály megalkotásáról és a kampányfinanszírozásról - közölte a megbeszélést kezdeményező Lázár János hétfőn újságírókkal, miután megtartották a konzultáció második fordulóját, amelyen az MSZP és az LMP - ahogyan két hete - most sem képviseltette magát.

MTI MTI

Választási törvény: az LMP a Velencei Bizottsághoz fordult
 

Választási törvény: az LMP a Velencei Bizottsághoz fordult

"Az új választási törvény tartalmában és szellemében is teljesen ellentétes a bizottság ajánlásával és a magyar választóknak azzal a jogos igényével, hogy tiszta versenyben és szabadon válasszák meg a képviselőiket" - írta az LMP-s Karácsony Gergely abban a levélben, amellyel a Velencei Bizottsághoz fordult.

MTI MTI


Átment a választási törvény a parlamentben
 

Átment a választási törvény a parlamentben

A következő általános választás eredményeként 199 tagú lesz az Országgyűlés - így döntött a parlament pénteken. A vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak.

MTI MTI


Áder: nagyon meg lennék lepve, ha előrehozott választást akarnának a Fideszben
 

Áder: nagyon meg lennék lepve, ha előrehozott választást akarnának a Fideszben

Áder János, a Fidesz választójogi és igazságszolgáltatási reformjainak előkészítésével megbízott európai parlamenti képviselő szerint sokkal tisztességesebb, becsületesebb és korrektebb politizálásra kényszeríti a pártokat az egyfordulós rendszer, amely kizárja a hazug kampány lehetőségét. Emellett pedig nagyon meglepődne, ha bárki felvetné a Fideszből az előrehozott választás gondolatát.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet